Bölcselkedés

Bölcselkedés

Áll a munka, megy a szó,
lódítani csuda jó.
Kezük pihen, szájuk jár,
ki arra megy rosszul jár.

– Nézd! Micsoda NŐ!
– Éppen felénk jő.
– Jó volna még egyszer vele lenni!
– Meg egyszer már jó is lett volna; mi?

– Egyszer? Meg is érdemelnétek!

Fogalmatok sincs róla, mit kívántok?
Még csak nem is sejtitek, mire vágytok.
Az Istenek legnagyobb büntetése:
kívánságaink beteljesülése.

Ne nevessetek! Ez nem tréfabeszéd.
Elmondok nektek most egy rövid mesét.
Rövid, de igaz történet,
bűnt mindig büntetés követ.

Voltam én is gondtalan fiatal,
kinek forró vére mindent akar.
Rátaláltam, kit mindig kerestem,
a találkára boldogan mentem.

Csakhogy túl későn leltünk egymásra,
vállamon volt már a család gondja.
Azt gondoltuk, ha már együtt nem élhetünk,
könnyebb lemondani, ha van szép emlékünk.

Megillet bennünket egy óra, egy csodás,
hisz önként lemondani ma sem szokás.
Azt hittük ennyi öröm nekünk is jár,
az egyszeri gyönyörért túl nagy volt az ár.

Szeretem a feleségem,
gyönyörű, okos gyermekem,
de fogva tartja szívem, lelkem
ez a nem létező szerelem.

Szép asszony a feleségem látjátok,
szorgos-dolgos, kedves-csendes tudjátok.
Mégis, ölelése-csókja gyötrelem,
szerelmétől kínszenvedés életem.

Az a másik, Ő hiányzik énnekem,
nélküle csak senyvedés az életem.
Őt ölelném, csókolgatnám gyengéden,
csókja ízét még a számon érezem.

Ma is az ő rabja vagyok,
ébren is róla álmodok.
Vén vagyok, hajam megőszült, derekam meghajolt,
sok keserves év egyetlen egy óra ára volt.

Kérdezd meg a naptárt megmondja neked,
épp ma töltöttem be a harminchetet;
mégis ki rám néz, esküdni merne rá,
hatvan is elmúlt már, az öreg Tamás bá’.