Ahol megszakad a hang
Itt.: kötél néma sorsára
tornyosult röhej
nem vakít,
nem céltalanít,
itt: haláléhesen nélküled
nem létező terepjáróra
várva,
csikkeket dobálva,
tíz-egymásutánba,
éhségem sziklát is zabálna.
Aztán hazagondolok:
sírnom kéne, mert itt vagyok…
csendben lepke-hangod
hallgatnám,
hajad zilálnám
könnyeim csuklását állnám,
hogy kinevesd!
Síráshoz túl gyenge vagyok,
némán keresem a papírt,
mindent megírok neked,
hogyan kergetőztem képpel
hogyan küzdöttem álommal
ébrenléttel,
hogyan fojtottam üvegek zajába
a huhogó magányt…
hiába láttam harsogó
kabannákat,
hűs levegőtől szikrázó
arcokat
eső döngölte habos sziklákat…
bennem csak a bánat!
Rájöttem a néma kővel,
téged otthagyni nem lehet,
mákszem kaparék erőmmel,
a semmit keresem, ahonnan semmi az ember…
74.aug.17. Pádis
"csendben lepke-hangod
hallgatnám,
hajad zilálnám
könnyeim csuklását állnám,
hogy kinevesd!"
Egy újabb gyöngyszemet olvastam. Köszönöm! 🙂
hegyvidéki menedékház
Mi az a kabanna?