Harmónia
Nézed a szemem, fogod a kezem,
gyengéd, könnyű a simogatásod.
Ó milyen jó, hogy még még létezem,
óvó szavaid el nem feledem.
Néma mosolyod tükörbe nézet,
szótlan odaadásod izgató.
Bárcsak a fény sose érne véget,
szeretetben szótlan az igéret.
A sértésben észrevétlen évek
pőrőgnek kiásott gödör nélkül,
nem ütköznek érezhető évek,
a kezdése előtt véget érnek.
Kedves Pepa!
Köszönöm az érdekes észrevételedet.
Üdv. Éva
Különös vers ez. Harmónia, igen, közben megvillantja a disszonancia lehetőségét, amit aztán eltol magától. Érdekes megoldás, ahogyan a rímelés minderre ráfelel: a rímképlet jól illeszkedik a mű egészéhez. Jó, hogy megírtad, jó, hogy olvashattam. (f)