Nem üzentek
Karácsony estjén mély csend van,
az ünnep fényei már kialudtak,
mégis itt zajongnak bennem a gondolatok,
a múltból felkavaró hangulatok.
Jó lett volna másokkal is szót váltani,
nevetésekben, derűben együtt lenni,
nem üzentek, kik oly kedvesek,
kiket véreimnek tekinthetek.
Féltve érzek értük, nem ítélhetek,
tán az aggódás szorítja szívüket,
velem voltak vidáman gyermekeim, s párom,
s az is, ki elsírta fájdalmát, mindet lelkembe zártam.
Mily különös, a hiányzó örömöket is megragadjuk,
magunkhoz vonjuk, úgy marasztaljuk,
hiszen lassan elfogynak, mint fények az életünkből,
hogy vigaszunk legyen, amikor végleg elszendergünk?
"Véreimnek tekinthetem"
Lacikám, a helyzet az, hogy mind azok vagyunk ám… Egyébként ölellek szeretettel.(f)
Kedves Kitti!
Köszönöm reám figyelésedet, soraimra is pontosítok:
nem üzentek, kik oly kedvesek,
kiket véreimnek tekinthetek.
Unokatestvéreimre céloztam. Korábban mindegyiknek írtam. Más üzenetekre nem vártam, azért is mert kb 300-t kaptam
Szeretettel:Laci(f)
Nekem se üzentek sokan. Bár nem aggódom annyira, majd jelentkeznek máskor. 🙂
BUÉK neked Laci!
Kedves Rita!
Köszönöm megtisztelő figyelmedet, jó így fogadni az új évet.
Köszönöm jó kívánságaidat melyeket szívből viszont kívánok!
Szeretettel:Laci (f)
"hiszen lassan elfogynak, mint fények az életünkből,
hogy vigaszunk legyen, amikor végleg elszendergünk?"
Így igaz. Érdeklődéssel olvastam versed az év utolsó napján is.
Boldog, békés, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok!
Szeretettel: Rita:]