Az éjszaka könnyei…

Az éjszaka könnyei…

Az éjszaka könnyei peregnek arcodon
az aggodalmak, félelmek napjai után,
menekvést nyújt a csendes magány,
remények benned, a megoldás talány.

Miért kell a sötétben rejtőzni gondjaiddal,
szégyelled álcázott magányodat a fényben?
Talán a csillagos égbolt csendje a vigaszod,
nincs, ki veled lenne, amikor lelked bánatos?

Emlékeid, vágyaid a múltadhoz kötődnek,
ő hozzá ragaszkodsz, pedig nem szeretett,
megtört lényed kapaszkodna, de hiába,
beláthatod, gyengeséged áldozatává váltál.

Könyörögni kell, hogy végre szeressenek,
mégis keserűséged feloldását reméled?
Bujdokolás helyett állj ki a napfénybe,
szeresd az életet, hogy viszont szeressen!