HOLLÓ ÉS PORHÜVELY

Szürke tollaid, mint hamu hullanak szét kezeim közt az élet pereg,
s te vagy ki voltál ki az egyetlen lehet.

Üres hüvely számomra, mint világ, mint az élet,
s benne az ember, mint por törékennyé lett.

Teszi az élet mi dolga volna.
Elszáll, tova illan, mint szürke holló tolla.

Válljak magam is porhüvellyé, hogy értsem, mit ők értenek?
De ki tanítja őket akkor, mit porhüvely meg nem tehet?

Nem vállok hát porhüvellyé sorsom dolgom folytatom.
Élek tovább, mint színkavalkád, s feljebb töltöm tudatom.

Más szintekre lépve perspektívám kitágul,
s szívem, mint a világ szíve, színes lesz és kitárul.