Elengedlek Múltam…

Összes megtekintés: 201 

Elengedlek, Múltam…

– De mi van, ha mégis visszatérsz?
Mert visszatérsz!
Megtapasztaltattad velem a jót és rosszat,
– De neked ez úgysem elég!

– Na jó! Tegyük fel, elengedlek!
Elengedek minden mosolyt és könnyet,
Mi megtörtént velem a múltban,
Elengedem minden szerettemet és barátot,
Kik szívem törték a múltban.

Most itt maradtam
Érzéketlenül a mában,
A ridegség, a közöny
És a magány pillanatában…

Volt benned báj, szenvedés,
Volt benned vágy és rejtély,
Volt benned öröm, kesergés,
Volt benned élet s menekvés.

Most mit engedjek el, Múltam,
Melyiket tárjam eléd?
A fájdalmat, a rosszat vagy mindent,
Amit benned a jelenem megélt?

Elengedlek, Múltam…
– De mi van, ha lecke benned
Minden perc és óra?
Tanítani akarsz minden jóra?

Ha most elengedlek,
Többé nem ragaszkodsz hozzám?
Nem kéred számon soha
A jövőben a felismerést?

Tudod mit, Múltam!
Én a kincses dobozomba teszlek,
Mindenhová magammal viszlek…
Tudod, ha Te nem lennél nekem,
Ma nem lenne jelenem
És nem tudnám, a jövőbe merre lépjek.

Gyere velem! Kísérj engem!
Maradj a történelmem!
Bölcs krónikásom írnoka,
S minden felismerésem záloga.

“Elengedlek Múltam…” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Irénke!
    Versed elgondolkodtatott. Sokszor jó volna elengedni, elfelejteni, jó mélyre elásni a múltat, a rossz emlékeket, de akkor elveszítenénk azt is ami szép volt! Jobb ha lelkünk mélyére ássuk, akkor mindig velünk lesznek. A múlt nekünk olyan, mint a fának a gyikér, a törzse a jelen, a rügyező bimbók a jövő, ha elvágják a gyökeret, elhervad a virág.
    Sok szeretettel gratulálok szép versedhez,
    Magdi

Szólj hozzá!