KEGYELEMIDŐ

KEGYELEMIDŐ

Van, aki csak egy percet kap,
hogy átgondolja egész életét.
Van, akinek egy élet sem elég
érezni, amit egy perc ad.

Van, hogy elmúlik az a pillanat,
amikor megbánhatod bűnödet,
azt, ami majd sírodig üldözhet,
és nyugodni még ott sem hagy.

Van, aki, ha kegyelmet kér,
hiszi, megkapja, mint eddig mindent,
de imájával becsapja istent,
s amin áll, csak egy pellengér.

A kezdet és a vég között
egy pillanat néha örökké tart,
s szigetté olvad össze a két part,
amit a vágy összekötött.

Én is most kegyelmet kaptam,
hogy rímbe szedjem, amit gondolok;
s hogy miért? megsúgom az okot: hogy
tovább éljek e szavakban.

“KEGYELEMIDŐ” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Remek a versed, mind nyersen őszinte mondanivalóját, mind stílusát tekintve. Szép lett ez a komoly eszme-futtatás. Szeretettel olvastam. Rózsa

  2. Kedves Attila! Nagyon tetszik a versed, rímképlete végig szabályos, remek. Mondandójával egyetértek, igen. Bizonyára tovább élsz…
    Gratulálok! (f)

Szólj hozzá!