Vallomás

Vallomás

A lelkemben fetreng egy tucat hibám,
mit felépíteni féltem rég leromboltam talán.
Ha álmokat szőtt az éj azt a hajnal ragadta el
én pedig hagytam, hogy fényt a sötét váltsa fel.
Nem várhatom el, pedig ezerszer kértem,
bocsásd, meg kérlek, ha valaha volt vétkem.
Ha rosszat szült a félelem, ha félre vitt a fájdalom,
ha semmit nem ért az értelem, ha kiáltott a bánatom.
ha vérzett a lelked, de a szavaim nem kötözték,
ha a jövőnk magvait a tetteim nem öntözték,
ha könnyed nem töröltem, csak magára hagytam,
ha a boldogságunk emlékét feltételnek szabtam
ha nem féltem eléggé, hogy a holnap nélkülem talál
ha messze sodort tőled ez a reménykínhalál,
ha nem őriztem azt, amit örök zálogba hagytál,
mond, miért csodálkoztam azon, ha letagadtál?
Más a fény, más a lét, más a levegőm, ha félek,
máshogy ver a szívem, ha magányban remélek.
A pillanat mint fájdalmam oly végtelen zárka
de ha nem vagy csodája, s mélyen bele zárva
csak annyit ér, mint egy kiáltás a szélben.
Nélküled nem élek, de most veled miért nem?

Szólj hozzá!