A búcsú

A búcsú

A kéz, mely bölcsőmet ringatta elengedett,
rögös utamon nem kísér már a szeretet.
Láttam, arcodon halvány mosolyod árnya ragyog,
néma társad lett az éj és fenn a csillagok.

Hosszú volt az élet és nehéz teher nyomta
vállaid, a sors bajjal roskadásig rakta.
Számolni sem tudtad már a veszteségeket,
eltűrted, mit rád csapásként mért az életed.

Isteni kegyelemért sírva fohászkodtál,
Nem kértél Te soha, de olyan sokat adtál.
Tenyeredbe szorítottad kopott kereszted,
Anyám! Áldjuk mi örökké, drága nevedet!

“A búcsú” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Elköteleződés, szeretet, fájdalom, és emlékezés szövi át a versed, ami gyönyörű búcsú és remek vers lett. Szeretettel gratulálok! (f)

  2. Szomorú, szép versed átéreztem.
    Szeretettel, együttérzéssel.(l)
    M

  3. Kedves Marika, kedves Rita! Köszönöm, hogy itt voltatok! Szeretettel Éva:]

  4. "Isteni kegyelemért sírva fohászkodtál,
    Nem kértél Te soha, de olyan sokat adtál.
    Tenyeredbe szorítottad kopott kereszted,
    Anyám! Áldjuk mi örökké, drága nevedet!"

    Nagyon szép!

    Szeretettel: Rita(f)

  5. Kedves Éva!
    Szívszorító versedhez gratulálok! Az édesanyák bizony örökre hiányozni fognak!
    Szeretettel: Marika

Szólj hozzá!