Deres reggeleken…

Deres reggeleken…

Deres reggeleken,
didereg a lelkem,
melegségre vágyik,
úgy mint hajdanán,
mikor féltőn öleltél,
óvtál hideg széltől,
mely elfújt mellőlem,
egy másik világba,
hol a Nap is süt talán,
hová boldogan mennék,
ha engednék, de nem,
még maradnom kell,
hidegtől vacogó,
árva lelkemmel.

“Deres reggeleken…” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Köszönöm kedves Rita! Tudod, ezeket a ködös, hideg reggelek, nappalok, nem éppen jó hatással van a lelkivilágomra. Már nagyon várom a tavaszt, de, gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Szeretettel(l)Kata

  2. "még maradnom kell,
    hidegtől vacogó,
    árva lelkemmel."

    Bizony, van úgy, hogy a maradás is tud fájni. Szépen fejezted ki a szeretett személy hiányát, kimondatlanul is kimondva.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!