SZERETNÉK

SZERETNÉK

Szeretne-e a szellő vihar lenni,
vagy csak azért él, hogy simogasson?

Szereti-e a kő, ha kemény és hideg,
és hogy nem lágyulhat meg senkinek?

Akarja-e a fa, hogy tűzifaként ropogjon,
és sebet ejtsenek rajta, mint szobron?

Vagy szeretné-e, ha átölelnék,
hogy magába zárhassa a magány lelkét?

Szereti-e a tél, ha benne megfagy az élet,
és ő az, aki bezárja a múló évet?

Vagy jobb lenne neki, ha ő is tavasz lenne,
hogy az élet újra csírázhasson benne?

Szereti-e a fű, ha mindig levágják,
s hogy marhapofák formátlan péppé rágják?

Vagy arra vágyik, hogy a magasba nőjön,
és a kékkel egybeszövődjön?

Nem unja-e a piros,
hogy jelentése mindig “Tilos”?

Pedig féltve őrzött, titkos vágya,
hogy egyszer valaki zöldnek lássa.

Vajon szeretném-e, ha ilyen maradnék,
s nem lennék más, csak tegnapi ebédmaradék?

Vagy több akarok lenni minden perccel,
amíg az idő örvénye elnyel.

Talán én is több leszek majd Veled,
ha nem enged el holnap a kezed.

“SZERETNÉK” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!