Valahol, de itt.

Valahol, de itt.

Szép szerelmem, habos virágszálam,
gyöngy csókok közt talált
ábrándos szélmalom-erőm,
te vadat űző, íz-visszacsalogató
egyetlen varázslóm!

hogyne szeretném szíved
minden táját, viharát
langy-szerelmet lobbantó
őrjöngő csók-csobbanását
hogyne szeretnélek
tajtékzó erővel
mikor üde hullám-karod
nyári hőségben
pajkos kuckója nekem!

hisz írnokok írnák,
könnyeim hányszor letörölted,
hányszor tudtam nevetni,
ahogy te szeretted,
csókkal áztattam az utat
ajkadig
mostmár tudom:
lehet élni valahol,
de veled, itt!
74.aug.27.

“Valahol, de itt.” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Gusztáv
    ilyen szerelmes verset írni ahhoz a tájhoz, és annak vizéhez (tó? folyó?), ahová tartozol… ez már-már túl szép. De attól még igaz. Gratulálok művedhez (f)
    Továbbá, ilyen módon hasonítani a szerelmet a természethez… ez is szinte túl szép. De szintén igaz.
    Ismét gratulálok művedhez. (f)

Szólj hozzá!