Elveszett szonett
Megint a szürke tél terült a tájra,
fák jajongnak és a földre köd szitál;
sötét időnk a lelked úgy kitárja,
hogy lázad oltanám, míg tüdőm zihál.
Ne félj, az arcod íriszembe zártan
gyönyör; gyötört a ritka kép varázsa,
szemed megégetett, de mégse láttam,
csak így igéztem versbe írt parázsra…
és mesémbe mártom álmod szép szavát,
bolyongva bódulok beléd az úton,
űz a holnap és a múltra száz karát;
aranyba hull a tél is, félve súgom…
csak Te vagy, s az évek óta rótt körök,
dalom kihajt, mert a szólam így örök.
Christina Perri – A Thousand Years
https://www.youtu…tOvBOTyX00
Szia Zsuzsa! 🙂
Köszönöm szépen. 🙂 (f) (l)
Szeretettel: Kankalin
Kedves Andrea!
Szívvel gratulálok a szép szonett versedhez.
Szeretettel: Zsuzsa(f)
Szia Éva! 🙂
Örülök, hogy tetszett.
Köszönöm szépen kedves véleményedet. 🙂 (f) (l)
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin! A szonettek világában is szépet tudsz alkotni. Jó volt olvasni a befejezést különösképpen. Szeretettel. Éva(f)
Szia Marica! 🙂
Kedvenc kötött formám a szonett, szívesen időzök ebben a világban. Örülök, hogy tetszett.
Köszönöm szépen, hogy elolvastad. 🙂 (f) (l)
Szeretettel: Kankalin
Szia Babu! 🙂
Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen.
Örülök, hogy tetszenek a verseim. 🙂 (f) (l)
Szeretettel: Kankalin