Lüktetve tovább

Lüktetve tovább

Ahogy a vadrózsák
nem szárnyalnak el örökre,
ahogy a pacsirták
nem gyökereznek koporsóba,
ahogy a folyó nem öldökli
a halakat,
ahogy a Nap nem
bosszantja a tavaszt,
s a Hold nem tolja le
a csillagokat,
s az égbolton nem
ütnek át…
úgy nem engedsz el
hóvirág-hűs kezeddel,
küzdünk, kanyargunk
lüktetve,
tovább…

1974. Kolozsvár

“Lüktetve tovább” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kösz,Kitti!Húszéves voltam,ebbe a gyökereinket ,a szabadságunkat is beleburkoltam… Ha most újraírnám,bátrabb lennék,mint a diktatúrában!

  2. Gyönyörű hasonlatok és ellentétpárok, nagyon szép vers, erős kötődésről, szerelemről beszél.

Szólj hozzá!