A HIBA

Összes megtekintés: 43 

A HIBA

Mikor reggelente a parkba kimegyek,
látom a pirinyót, ki morzsát csipeget.
Arra gondolunk, túléltük az éjszakát,
az órákat, a napokat, az éveket;
örülünk, ha szemünk valami szépet lát
– Érted? Ilyen igénytelen az élvezet.

Mikor reggelente ébredésed nézem,
elképzelem, ilyen lehetett az éden,
hol gondolatom nem áll útjában másnak,
és a mosolyoknak nem konyul le széle,
nem azért élek, hogy anyámnak sírt ássak,
mert tudom, a kezdetnek ott nincsen vége.

Mikor reggelente a tükörbe nézek,
látom, ismét rám rakódott egy új réteg.
Ott ólálkodik mögöttem sötét árnya,
arcomról lelopja születő mosolyom,
s miközben egy új töltény tölt be a tárba,
hiénákkal osztozik a bomló koncon.

Ma reggel, mint mindig, kimentem a parkba,
reméltem, rám köszönt csiripelő hangja.
Ott gubbasztott egy bokor tövében félve,
s csak némasága lépett cipőm nyomába.
Tudtam, hogy napi élvezetemnek vége,
mert ma szerte-szét oszlott pirinyó álma.

Hogy álmom megmentsem, visszamentem este.
Ott feküdt kihűlve élettelen teste.
Éreztem, hogy ma megváltozott a világ,
valaki elment, és nem jön vissza soha,
mert mi elkövettünk egy végzetes hibát,
és ennek te meg én, mindenki az oka.

Szólj hozzá!