Kánikula

Kánikula

Körös-ölelő napsütésben
bántunk el a nyárral,
gitárok zsongtak a vízen,
a halak némaságával
butult meg a légben
libegő létezhetetlen csók…

a forró naphoz hiába
szállt imám,
mert csak szívemet zabálta
magányom tüzétől
megpirult a hársfa

Kánikula, te pucér kölykök
bőrkicserző mestere,
kik nem nyugosznak
kevés vizedet lapos kaviccsal
hasogatni,
te kazlat, poros utat
lobbantó pokol
szárnyas tüze,
még néhány napoddal
gyújts tüzet a jégbe.
74. aug.9.

“Kánikula” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Hát nem most volt… a dátumot figyelembe véve, de szép lehetett, mint ahogyan az emléke is, melyet a papírra vetettél. Gratulálok hozzá Éva

Szólj hozzá!