A Bohóc
Bohócálarc, arcára festett mosoly kerül.
Piros, nagy orr virít, a könnycsepprajz legördül.
Pingált érzelmeken barázdát mosott idő
Ajka sarkán megáll, mint vad, szenvedélyes szerető.
Színkoptató, könyörtelen, elmúló idő,
A lelkekre ülő, szívekre nehezedő,
Emlékekben élő a harsány nevetgélő.
Most elítélő, minden erejével visszaélő.
Bohócálarc, a színeit már elfeledték.
Kopott, piros orrát fiók mélyére tették.
Könnycsepp felszáradt, bohóc szíve megfáradt,
Égi mezőn sétálva keres másik színházat.
Kedves Enikő!
Remekül megírt szomorú versedhez sok szeretettel gratulálok,
Magdi
Pedig kedves Kitti, nincs mitől tartanod. Az én bohócom nem az Az! 😀
Olvastam a versed, értem is, de én annyira tartok a bohócoktól, nem is tudok mit mondani. (f)