A Bohóc

A Bohóc

Bohócálarc, arcára festett mosoly kerül.
Piros, nagy orr virít, a könnycsepprajz legördül.
Pingált érzelmeken barázdát mosott idő
Ajka sarkán megáll, mint vad, szenvedélyes szerető.

Színkoptató, könyörtelen, elmúló idő,
A lelkekre ülő, szívekre nehezedő,
Emlékekben élő a harsány nevetgélő.
Most elítélő, minden erejével visszaélő.

Bohócálarc, a színeit már elfeledték.
Kopott, piros orrát fiók mélyére tették.
Könnycsepp felszáradt, bohóc szíve megfáradt,
Égi mezőn sétálva keres másik színházat.

“A Bohóc” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Enikő!

    Remekül megírt szomorú versedhez sok szeretettel gratulálok,
    Magdi

  2. Pedig kedves Kitti, nincs mitől tartanod. Az én bohócom nem az Az! 😀

  3. Olvastam a versed, értem is, de én annyira tartok a bohócoktól, nem is tudok mit mondani. (f)

Szólj hozzá!