EGY ÚJ NAP
A SZÉPSÉG ARCAI
A Hold arca,
A Nap haja
Az égbolt,
S a tenger kékje.
Eltűnődöm ezen,
Ugyan,
Hol itt
Az ajándék?
Összegyúrjuk az embert,
Mint az agyagot,
Egynemű masszává,
Egy kis víz,
Egy kis szén
S még néhány
Apró elem.
Ezüst is, arany is,
De mitől lesz Ember?
Mi az a szikra
Mi gyújtja az életet,
Ami adja az agyban
Az értelnet.
Szívünkben vélt érzelmet?
A testnek a
Szobrászi szépséget.
Hiszen még
Azt sem ttudjuk
Miből lesz a méz?
Hanolit látom
Sárga kabátban,
Vonat ajtajában
Mikor lassított a szerelvény
Az állomáson
Őszintén hittem, hogy
Miattam jött vissza,
De vannak még
Szögletes tárcsás
Vasutasok is.
Sétálunk délben
A kekszes háznál,
Hol Petőfi Sándor
Bandukolt egykoron.
Azt hittem akkor
Mindíg is ígymarad ez
De az idő
S a sorsom
Messzire elszelelt.
Kavargó szélfi
Gúnyosan kinevet.
Kacagva figyel.
Sebesen vágtat
A beteljesületlen vágy
Sajgó sebeivel.
Hanoli lelkem
Sorsod megírta
Már a történelem.
Helena Ziriny, és
Szép Heléna
Szomorú szerelme,
Szomorú élete,
Lelki fegyelme.
Búsan búgó barna hangod
Mindíg fülemben zeng,
S mint ahogy a
Sárga löszfalakközt
Záporvályta úton
Reszketve féltünk a
Mély meredélytől,
Egymás kezét fogva
Bágyadt szédüléssel
Szabadultunk a mélységtől.
Úgy bontakoztunk a
Gyermeki ölelésből.
Kínáltuk egymásnak a
Forrás hűs vizét
Élvezve éltető ízét.
S mint lélekgyilkos
Ki megbánta tettét,
Úgy várom az estét
Mivel a hűvös alkonyat
Már eljött rég,
Mindjárt itt a sötétség.
Tanítóként
Más gyerekén kiélni
Az elemi ösztönt
A szülői vágy
Mint alvó vulkán,
NÉHA KITÖR.
S jó ,hogy álmunkban
Nincs homlokunkra írva,
Hogy miről álmodunk.
De a forró hamu
Lassan kihuny.
Az azért végzetes dolog,
Ha odáig eljutok:
Állatot, és embert
Nevelni nem tudok.
Egy remény fűt még
Ha végleg elbukom,
Testem a földben lakik majd,
De Szíved az otthonom.
Ahol reám borulnak
A Szépség arcai,
és megvilágítanak
az új Napok.
2020. FEBRUÁR