Ébredés után…
Néha ébredés után jön a sötétség,
néha nem csillapítható a kétség
bár gyógyul a seb, a heg marad,
néha késik a virradat…
Bolyongsz a ködben, vak félhomályban,
idebent szél zúg, odakint nyár van.
Akárcsak benned, változik minden
és nem jó senki, nincs ki segítsen.
Egyedül hallod a süket csendet,
vársz valamit: egy jelt, egy percet
ami áttör e kínzó magányon, hogy
enyhülést hozzon, semmi ne fájjon.
És van az a pillanat, egy aprócska fény
remegve villan az ég peremén,
bizonytalan köröz, nyugtalan neszez,
pislákolva várja, hogy mit felelsz.
"Néha ébredés után jön a sötétség,
néha nem csillapítható a kétség
bár gyógyul a seb, a heg marad,
néha késik a virradat…"
Érdeklődéssel és tetszéssel olvastam a versed.
Szeretettel: Rita(f)