MÚLÓ IDŐ

MÚLÓ IDŐ…

Addig adok, amíg tudok
Halálon, nem fordíthatok
vissza: veszteséget, se\’ kárt
Be kell végre szépen látni:
Itt, és most kell félre állni!
Elfogadni, az időm lejárt.

Nyiladoznak még tavaszok
Hol őszinték, hol ravaszok
Finom illatuk néha lelkemig ér
Markolnám a létet görcsösen,
de a múló idő nagy dölyfösen
Átlép az egómon, nem kímél.

Átadom, amit eddig tanultam
a sorsomtól, hiszen a múltam
Ezer hiú, dőre kinccsel felér
Néha még vissza-visszanézek,
és amíg az utam végére érek
Tűzben edzett lelkem még remél.

Eger,2020. február 11. Fleiszig Rózsa(Vadvirág)

“MÚLÓ IDŐ” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. "Néha még vissza-visszanézek,
    és amíg az utam végére érek
    Tűzben edzett lelkem még remél."

    Kedves Rózsa!

    Nagyon helyes, hogy lelked még remél. A remény hal meg utoljára a mondás szerint és valahogy ezzel valóban így is vagyunk.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!