Vakon

Vakon

Áradó tömeg közt
álltam,
s hallgattam a vak
könyörgő szavát:
\”Uram, add vissza látásomat,
hogy lássam, felkél a Nap,
s a gyermeket, ki éppen elszalad…\”
a szívembe hatolt,
s testemet szelte át,
akár a fagyos téli szél,
futásra késztették
lábamat,
mert nem akartam látni,
aki vak…

Vak vagyok, igen,
megvakítottál engemet,
igen, add a kezed
azt majd felismerem…

Talán többre nézed
tenyered jósló vonalát?
elfutnál, eldobnál,
hangom sem hallanád?
némán, vakon elfussak, mert
nem látom tenyered
jóslatát?

Koldusként járok majd,
de nem e földön,
hol látó-vakok
lelkük börtönét
keresik,
s a szabadság kulcsát
végleg elvetik.
74.jún.29.

“Vakon” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. "Koldusként járok majd,
    de nem e földön,
    hol látó-vakok
    lelkük börtönét
    keresik,
    s a szabadság kulcsát
    végleg elvetik"

    Tetszett a versed mondanivalója. Igen, látó vakként is élhetünk, ami legalább annyira nyomorúlt állapot, mint a testi.

    Szeretettel: Rita:]

Szólj hozzá!