Falevelek szállnak

Falevelek szállnak

Falevelek szállnak leesnek, felállnak,
gondolnak egyet – játszanak, összeállnak,
zuhannak, felveszem – vége van a nyárnak.

Falevelek szállnak.

Kettéválnak, provokálnak, megcsodálnak,
őszi eső elsodorja, messze vágynak –
olyanok ők mind itt – mint a sólyomszárnyak.

Falevelek szállnak.

Árnyak várnak, megtalálnak, szívbe zárnak,
lelkedbe sétálnak – mint vetélytársak,
– nem engednek a kántáló némaságnak.

Falevelek szállnak.

Évekig várnak – eljönnek, megvárnak,
arannyal-ezüsttel festik be ruhádat,
sok időbe telik – amíg rád találnak.

Falevelek szállnak.

Felruháznak, odaszállnak, veled hálnak –
mikor megszületsz, ők vígan kacarásznak,
– elmondják neked, hogy vége van a nyárnak.

Falevelek szállnak.

Falevelek szállnak szeptember havában –
sárgák és barnák az ősz forgatagában,
– Megszületni vágyik minden, mi elmúlik…

Falevelek szállnak.

Szél fújja, leesnek, pördülnek, elvágynak. –
Ősz köszönni készül, vége van a nyárnak.
Így múlik el minden – mint hűtlen, ki nem kell.

Falevelek szállnak.

Falevelek szállnak, éveket számlálnak –
éneket kántálnak, földeket táplálnak,
– elmúlik minden, már nincs helye a nyárnak.

Falevelek szállnak…