Magányos énekes

Magányos énekes

Nézlek a képernyőn, ahogy a színpadon állsz,
Magányosan és egyedül, reflektorfényben fürödve.
Énekelve az áriádat, kiadva minden hangodat;
Előtted egy szál mikrofon, mögötted egy zenekar,
Alant egy zsúfolt nézőtér, \’hol minden szem rád mered.
Várják a csodát, a hangot, amelyet csak te tudsz kiénekelni.
A világ egyik legnehezebb áriáját, ami oly’ csodás.
Melyet oly\’ sokan énekeltek, de tőled kell hallani.

Alvás nélkül, a hideg szobában, fázósan,
Nézve a remegő csillagokat, szeretve a nagy őt,
A kegyetlen hercegnőt, \’ki megölt minden kérőt.
De soha nem tudhatja meg a nevedet!
Szeretetből és reményből szőtt rejtély csak a tiéd,
Még a csókjától sem rendülhetsz meg,
Sápadt holdfény vigyázza rejtélyedet,
És mire hajnal virrad, tiéd a győzelem.

Kiadsz magadból mindent, amit csak lehet.
Leveted lelked összes rejtett titkát és énekelsz!
Dalolj csak, magányról és sorsról,
A szerelemről és a lehetetlen feladatról.
Tiéd a színpad, tiéd a hang, tiéd a feladat
De miénk a csodálat, amit kelt az éneked!
Nézlek a képernyőn, ahogy a színpadon állsz,
Magányosan és egyedül, reflektorfényben fürödve.

A verset ihlette: Puccini: Turandot c. operájának „Nessun dorma” áriája.