Naplemente
Szelet hoztak az esti felhők,
Nap elé vonva szemellenzőt.
Lekacsint mégis a világra,
Fátyolköntöst húzva magára.
Sárga arcán a piros kigyúlt,
Körülötte az ég is kigyúlt.
Csodaszép most a naplemente,
Színeket fest a fellegekre.
Elfáradt már fent, égi útján,
Érzi időtlen idők súlyát.
Pihenni küldi est homálya,
Le is gurult az ég aljára.
Nézném még a színkavalkádot,
De elbújt a nap, már nem látom,
Mielőtt végleg aludni tér,
Bíborszél kél, mely hazakísér.
Remek hangulatos színekkel festi meg a naplementét versed, elringatott a szép kép. Amit, javítanék, az ismétlődő szó: [b]kigyúlt[/b]
– a második esetben lehetne: Körülötte az ég [b]kililult[/b]
Csak jóhiszemű javaslat, a te formulád szinte semmit nem ront a minőségen, csak jobban hangzana, ezzel a kifejezéssel…lehet, hogy csak az én vájt fülem érzékeli, ezt az apró disszonanciát, nem kell figyelembe venned, ha te nem így gondolod!
Ölellek. Rózsa
Tetszéssel olvastam a verset.
Szeretettel: Rita:]
Nagyon jó hangulatú kis vers, gratulálok Neked! Tibor 🙂
Kedves Raven! Ez is egy remek vers! Ritmusában is, rímeiben is és mondanivalójában is tökéletes. Hasonlatok, metaforák díszítik naplementédet, ami eleve egy külön élmény annak, aki látja. Mint a versed is! (f)
Nagyon szép vers, teljesen visszaadja a naplemente hangulatát, szó szerint mintha egy festő a palettája segítségével ábrázolná…:]
Köszönöm szépen,örülök, hogy tetszett!
Árpi
[b][i][center]Szépen megmutattada naplementét.Lerajzoltad.[/center][/i][/b]