Katalin kalapja

Katalin kalapja

Nagyanyám hajdanán, élete hajnalán
cselédként dolgozott a báró birtokán.
Elbeszélte egyszer a báróné kalandját,
kalapjának különös eltűnési módját:

Katalin bárónénak születés napjára
Párizsból érkezett divatos kalapja.
Tetszett a módi fővadász urunknak
de kiváltképpen, ki azt fején hordta.
Temérdek lett a fővadásznak dolga,
hisz a fácánkakasok elszaporodtak.
Vadász-tűz égett Katalin szemében
ez a tűz lobogott a vadász szívében.
Ahogy megfogyatkoztak a kakasok
olybá sokasodtak a tollak a kalapon.
Akkorra híre ment a Dráva-szögben
méltóságosasszony vadászsikerének,
no meg a fővadász csavaros eszének.
Az erdő aljában gyakran látni vélték,
a termetes zöldtestű fácánkakas félét.

Báró urunk délutáni pihenője után,
puskájával vállán a határba kisétált.
Már nem volt régi a látása, csak azt
a hatalmas testes fácánkakast látta,
A célzottlövés telibe kapta a kakast,
színestollak szálltak fenn a magasba.
Hiába kereste, csak hűlt helyét lelte,
Hagyta a dolgot, maradjon ennyibe.
Jókora fennforgásra ért haza a báró:
kalapzöldet legelt a vénkecske-rágó
Fővadász urunk szörnyülködve nézte
Katalinasszony meg elégedett képpel.
Méltóságos urunk, mást nem tehetett,
Párizsba nyomban futárt menesztett.
Vadászkalap nélkül báróné nem lehet,
hisz kakas-tolldíszbe sikeresen nyert.
de arról már nem szól külön a fáma,
lesz-e még fácánkakas a búzatáblában?