A te versed
Ezt a verset neked írom. Csak neked.
Ez a mi titkunk, a közös titkom veled.
Ez nem szerelmes vers, majd neki is írok,
De olyan kincset terád soha nem bízok.
Azt olvassa csak ő, mert az csak neki szól,
Ez meg a tiéd, őrizd meg örökre jól.
Ez nem ars poetica, azt nem szeretem,
Mivel alig van versem, nem is tehetem.
Én magamról beszélni versben nem szoktam,
Annyira egyedül még soha nem voltam.
Ez a műfaj költői kétségbeesés,
Közönség, téma, hang és szépségkeresés.
Ezzel az olvasót nem tanítja sokra,
Nem emeli érzését magasabb fokra.
Mert az ember nem azért olvas verseket,
Hogy a költőitől átvegyen terheket,
Mivel őt nem az érdekli, ki a családja,
Azt tudja ő, ha a költő a barátja.
Ez nem tájköltemény, nem a rétről beszél,
Nem a hegy a folyó, nem az erdő mesél.
Nekik mondhatom, úgyse értenek engem,
A környezet megél vers nélkül is csendben.
Ezt akkor élveznéd, ha ugyanitt laknál,
De így az unalomban faképnél hagynál.
Ezt csak te értheted, másoknak idegen,
Örömmel olvasod, mások csak hidegen.
Rólad szól a dal, titokban nem tarthatom,
Értsd meg: nincs semmilyen mögöttes tartalom.
Kérlek, ne elemezd, az van, amit írtam,
Ennél egyértelműbb lenni már nem bírtam.
Egyértelmű, mert nincsenek költői képek,
Nincs hasonlat, nincsenek metaforikus részek.
Én se szeretek verseket elemezni,
Versképet és hangulatot jellemezni,
Miért írt ebben a témában verseket,
És a költő miért szőtt erről terveket,
Hát azt nem kell belemagyaráznod neked,
Nem te vagy a festő kezében az ecset.
Tényként kezeld a tárgyat, ne keress választ,
Egy verselemzés nem nyújthat neked támaszt.
„Arra gondolt költőnk” mondat igen káros,
„Akarta a fene”, mondta Arany János.
A téma te vagy, nem kell hatalmas tudás,
Magyarázat nélkül sem lesz ebből bukás.
Egy saját vers mindenkinek örök emlék,
Sokszor én is olvasó helyében lennék,
A pillanat, mikor látod, hogy szeretnek,
Könnyeket varázsol meghatott szemednek.
Azokat a cseppeket más meg nem kapja,
Csak egy embernek lesz szép tőle a napja.
Maradjon hát titok a hozzád írt versem,
Ezt tankönyvekben látni nem volna kedvem.
Ott lennének a kis jegyzetek a margón,
(Fel lenne miatta lapozva a naplóm,)
Fontos személy vagy a költő életében
És ezért ír rólad egyik énekében.
Nem törődnének azzal, milyen volt neked,
Verset olvasni, ahol én vagyok veled.
Így értékét veszti az eredeti cél,
A vers személyessége már többé nem él.
Márpedig ez lesz örökre az én álmom:
Titokban tartani versed mindenáron.
Kedves Lilla!
Végigvezettél a rímbe szedett gondolataidon. Nem is elemzem, ahogyan kérted, bár három kivétellel 12 szótagszám szerepel végig és törekedtél a sorvégi rímelésre, de attól ez még nem lett vers. 🙂
(f)
kedves Lilla!…hát csak tartsad magadban, amit kitettél most százak elé – nem sok közösségi szellem szorult beléd, ha így vélekedel a költőkről, és egyáltalán az írásról – akkor mért szedted mégis rímbe gondolataidat? Csak megérintette lelkedet valamilyen szinten, valamennyire a költészet hatása, ha te is próbálkozol(!) vele. Nem is rosszul, csak az a baj – a gondolatból hiányzik az érző szív, legalábbis jól elbújtattad.
Egy igazi költő mindent odaad magából, hogy magukénak érezzék versét az emberek…enélkül, mi végre ír?
Igenis, az igazi költő ezreknek, és mindig egynek – önmagának – ír. Nem vár elismerést, könnyeket, ha szomorúságról dalol, de jól esik neki, ha egyet értenek, éreznek vele, és kicsit kedvesen megvigasztalják.
Sokat kell még ehhez tanulnod, tapasztalnod, hogy megértsd!
Az is eljön egyszer, ha tovább is "poétáskodsz"
Ölellek. F.egri Rózsa