Hajnal…

Hajnal…

A mezőn ezüstösen csillog a hold.
mely, megtörik az érett kalászokon,
a szelet üzi két vásott kis kobold,
terítse szét az esőt a vállukon,

Hajnaltáj,felszáll az éjjeli pára,
illatos, és leng akár egy füst gomoly,
susog a hűs légben egy madár szánrya
anyját hívja sírva kis füles bagoly,

S mint testvérét a fiú hisztivel marja,
lassan búvik a hajnali szürkület,
a tájat a nap fénye betakarja,
csillogó harmat borítja a füvet.

Az erdők mélyén még ül a félhomály,
hajnal hűvösére kabátját dobja
s vissza űzi az éj fényes csillagát.
hogy a tavasz illatával körbefonja!

“Hajnal…” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Ági, nagyon szép a versed, nyugalmat, békességet áraszt, jól esett a léleknek az olvasása:)
    Gratulálok szeretettel(f)
    Éva

  2. Jaj Kitti, én meg a szavaidtól vagyok lenyűgözve köszönöm Neked!:]

  3. Köszönöm Rózsa dícsérő szavaidat (l)szeretettel ölellek Ági

  4. Húha Ági! Ez igen! Le vagyok nyűgözve ettől a verstől. (f):]

  5. Fenséges, szépséges sorok, a közeledő tavaszról. Jó volt olvasni. Ölellek.Rózsa

Szólj hozzá!