MAGÁNYOM

MAGÁNYOM

Magányom\’ nem érti meg senki,
mert mindenkié sajátos, és más
Másképp tudunk gyűlölni, szeretni
Ehhez több kell, mint az alaptudás
Lélek nyithatja ki csak bús lelkemet
Szívem, másképp dobban, ha örül
Szemembe színt vetít, a szép emlékezet
Bújnék a múltba, és magam körül
átrendeznék mindent: vad álmot, vágyakat,
hogy bús bilincsem végleg lehulljon
Vágyom a szabadba, az emberek közé,
de kell, hogy ez a titkom maradjon!
Csupasz lelkem sérül, ha védtelen,
ezért mélyre zárom érzéseimet
Magányom: feneketlen, mély kút,
Ha nem zúzom szét, örökre eltemet.

Eger,2020,március 16. Fleiszig Rózsa(Vadvirág)

“MAGÁNYOM” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Rózsa kedves, fölöttébb jó a leírásod, nagyon átjött, beleéltem magamat!
    Jó, ha mondom = 5*
    Apró kis megjegyzés csak; én megértem…
    Kalapemeléssel együttérzéssel: vivát, vivát,vivát!
    Üdv/Feri

  2. Drága Rózsám!

    Fájdalmas szavakba öntötted a magány kínzó érzését.
    De Te legalább ki tudod írni magadból, nem is akárhogyan.
    Ez a versed is nagyon jó szomorú tartalma ellenére.

    Ölellek nagy szeretettel: Icu(f)

Szólj hozzá!