Séta a ligetben…
Kihajtott a rügy a csupasz bokrokon,
az erdő fái között szűrt fény csordul,
izzadtság csepjében gyöngyöz homlokom,
kezemből az emlékkönyv furán kifordul.
Fák oldalát sűrűn lepi a moha,
méh odúból édesen csorog a méz,
tél után az idő épp nem motsoha,
múlt emlékein ma átlépni nehéz.
Mára elrepültek rég letünt idők,
a szerelemtől fűtött kicsiny kis ház,
amint emlékként élő hű szeretők,
így visszagondolva a hideg kiráz.
Sokan sétálnak a ligetben előttem,
S én régi álmaimat újra szőttem.
Emlékekből táplálkozva,szép soraidat szeretettel olvastam.
Kissé szomorú a vers hangulata, de talál a bágyadt képekhez.
Gratulálok szeretettel kedves ……Babu(l)
Melankólikus hangulatú versedben szép keresztrímek vannak, az utolsó két sor bokorrímes.
Nosztalgia képviseli végig a hangulatot a versben és 11 szótagszám. A negyedik sorban van 12 szótagszám, nem is értem miért a "furán" szót használtad, hiszen nehéz elképzelni, hogy furán esik ki egy könyv az ember kezéből. Hogy furán? Megpördül? Vagy felfelé zuhan? A szótagszám megtartására is jobb lett volna pl a csak szó, vagy bármi egy szótag, hogy ne törjön meg a szabályosság. Hiszen az utolsó előtti sor is tizenkettes, ami nyomatékul is szolgálhatna a versnek. Egyébként tetszett nagyon. (f)
Életképpel indító, szép versed, amit némi melankóliával ötvöztél – az emlékeid ösvényére vezet. Sokan járjuk be újra és újra a magunkét, mert a szép emlékek színt, illatot, finom ízeket visznek életünkbe. Örömmel olvastalak. Rózsa