Zsolozsma

Összes megtekintés: 73 

Zsolozsma

Lépteim kopognak a hideg kőlapon,
Szívem együtt dobban, ritmusát elkapom.
Cipelem a lelkem, magamban egyedül,
Istenhez kiáltva, vele szembeszegül.

Miért az imádat, ha nem nyújtasz kezet,
S rakod rám vigaszul újra a terheket?
Feszületed előtt, íme, térdre rogyok,
Tudom, önző vagyok, meg bűnös és konok.

De dicsérlek mégis, csak adj végre jelet,
Könnyítsd meg számomra a szenvedésemet!
Mikor nyerek tőled végre bocsánatot,
Könyörgésem egyszer talán meghallgatod?

Üres már a templom, nyugszom ítéletén,
Maradtunk csak ketten, a Jóisten meg én.

“Zsolozsma” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szép fohász, de hasztalan.
    Magadban kell keresned a megoldást, kinyitni a szívedet az emberek, és a lehetőségek felé. Az ember alkotó lény, képes a világ megreformálására – ezt sose veszítsd szem elől!
    A hited csak segít a magad választott úton, helyetted nem lép rá, és nem oldja meg azt.
    Szeretettel olvastalak. Ölellek. Rózsa

Szólj hozzá!