CSAK NE ÉN!

A FÉNYMADÁR

Vállamra szállt reggel egy fénymadár,
de tollát lassan rozsda marja már,
hiszen a sötétség éhezteti
– reméli, hogy tőlem kap majd enni.

Átkutatom zsebeim, házamat,
tán találok még egy napsugarat,
egy morzsányi fényt, egy halvány reményt,
hogy megetessem e törékeny lényt.

Kimegyek a behavazott kertbe
– hátha bokor alá van elrejtve -,
széttúrok lucskot, rohadó avart
– a sötétség alattuk nem zavart.

Végül már csak egy hely marad hátra
– reményemet nem adom fel: hátha!
Az, ahol eddig még nem kerestem,
s ahol eddig mindig volt: szememben.

“CSAK NE ÉN!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Bizony, a fény bennünk van és nagyon remélem, hogy nem alszik ki sem a tiéd, sem az enyém, sokáig! (f)

Szólj hozzá!