A FÉNYMADÁR
Vállamra szállt reggel egy fénymadár,
de tollát lassan rozsda marja már,
hiszen a sötétség éhezteti
– reméli, hogy tőlem kap majd enni.
Átkutatom zsebeim, házamat,
tán találok még egy napsugarat,
egy morzsányi fényt, egy halvány reményt,
hogy megetessem e törékeny lényt.
Kimegyek a behavazott kertbe
– hátha bokor alá van elrejtve -,
széttúrok lucskot, rohadó avart
– a sötétség alattuk nem zavart.
Végül már csak egy hely marad hátra
– reményemet nem adom fel: hátha!
Az, ahol eddig még nem kerestem,
s ahol eddig mindig volt: szememben.
Gratulálok, élethű vers ! 🙂
Nagyon szép, az éltető napsugárnál nincs is szebb a világon..
Bizony, a fény bennünk van és nagyon remélem, hogy nem alszik ki sem a tiéd, sem az enyém, sokáig! (f)
[b][i][center]Keressük együtt,…és még sokan.[/center][/i][/b]