Van úgy

Van úgy

Van úgy, hogy eltűnik a horizont,
amikor föld és ég egymásba forr.
Van úgy, hogy az éjszaka és a fény
egymásért némán új helyet cserél.

Volt, mikor a sötét rejtekébe bújt,
volt, amikor a fény csak értünk gyúlt.
Gondolatunk még egyként ünnepelt,
ha mosolyunk égig emelkedett.

Ma fénytelen éj a látogatóm,
az ég elpirul, ha másra mosolyog.
A múlt visszahúz a sötétségbe,
még fáj a régi fény kísértése.

Még legördül a könny, ha a múlt itt jár,
még van úgy, hogy a régi emlék bánt.
De lassan a hangok megfakulnak,
mélyen legbelül már vár a holnap.