KÉSEI SZENVEDÉLY

KÉSEI SZENVEDÉLY

Sűrűsödik rubin vérem,
halk sóhajok hígítják
Lazán bucskát vet a hajnal,
megfestve az ég csíkját
Döbbenetes, mély-pirossal,
és belesző arany-sárgát
Napot rabol ravaszul,
és a magányosok álmát.

Vöröslő vákuum vérem,
magába szív kóbor vágyat
Feszült idegem – úgy érzem,
Játszik velem, egyre várat
Hová visz az ismeretlen?
Mivé lesz éhező testem?
Porrá ég, lassan elhamvad
A megváltást kell keresnem!

Le kell szépen csitítani:
Hűsítse azt hűvös harmat,
hogy a lelkemet ne bántsa,
és megbocsássam önmagamnak
Hogyha elszáll ez a pokol,
végre, csendesen lenyugszom
Nem kell többé már rettegni
tépelődve makacs múlton.

Akkor visszatér a régi énem
A múlt már kicsit sem kísért
Mindennapi, higgadt vérem,
valóra váltja, mit ígért
Nem engedi soha többé,
hogy eluraljon ez a láz
Jól megvagyok nélküle,
még az emléke is megaláz.

Űzöm, mint ördögöt, mert fáj
a szenvedély, mit rám terít
Kiírni, magamból muszáj,
a szép szó, csak az segít
Ezért öntöm gondolatom:
szavakba, mely gyöngéd, kedves
Nem lesz több ilyen alkalom,
Szívem, vas- lakatban verdes.

Eger,2020. március 24. Fleiszig Rózsa(Vadvirág)

“KÉSEI SZENVEDÉLY” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!