Bizakodjunk

Bizakodjunk

Nem tudja a zsenge kis búzacsíra, hogy egy falánk gabonapoloska gyomrában végzi-e,
és nem tudja a fürge villás farkú fecske sem, hogy ereje fogytán az óceán felett hajóra lel-e.
Mindegyikük dolgát teszi csupán,
a nap felé fordulva növekszik szépen, alulról-felülről felszíva minden jót,
a nagy kékség feletti szelek hátán hol lovagolva, hol sodródva várja a hajót.

Elkeseredve féljük a bizonytalan jövőt, miközben örök dolgunk nem ez.
Figyeljünk kedveseink hívó gesztusára, a kicsik felhőtlen, a nagyok tétova mosolyára,
elfeledett időseink pusztító magányára.
Világunk kékjére, zöldjére, barnájára, s megannyi színpompájára.
A felsőbb akaratban bizakodva, hogy a jól lakott óriás-csöpp tangyilkos dolga végeztével mihamarabb odébb áll majd.

“Bizakodjunk” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves ramoni!
    Irgalmatlanul hosszú verssoraidat örömmel olvastam, hiszen előremutató, pontos és pozitív kicsengése van. Nyilván van oka, hogy nem tördelted meg a sorokat, de szerintem úgy sokkal olvasmányosabb és jobb lenne. Belső ritmusú verseknél, mint ez is, nem kell annyira törekedni a szó végi összecsengésre, rímre. Azt éreztem itt kissé erőltetettnek, egyébként tényleg tetszett. (f)

Szólj hozzá!