ELKÉSETT BOCSÁNATKÉRÉS
Ideje lenne, hogy bocsánatot kérjünk,
de úgy tűnik, megbocsájthatatlan vétkünk.
Fölzabáltuk azt, ami sosem volt miénk;
az idomár most ostorral csap közibénk.
A gyönyör és élvezet bemocskolt mindent;
hogy mindez megtörtént, okoltam az istent.
Elhitettem magammal, nem a mi hibánk,
szemem megvakította egy gyémántszilánk.
Megszültem magamat milliárd formában,
mindent, ami más volt, képemre formáltam,
hisz én vagyok a tökéletesség maga,
az univerzum egyetlen nyersanyaga.
Megöltem azt, aki még meg sem született,
és tavasszal tartottam őszi szüretet.
Fölborult a természet örök rendje,
ideje, hogy az Isten elölről kezdje
e céltalan, elfuserált kísérletet,
aminek táptalaja volt az élvezet.
Elhitettem mindenkivel, ez így helyes,
veled is fiam, megszületned érdemes.
De minden szavam, amit kiejtett szájam,
egy újabb bevert szög volt a keresztfádban.
Mondd fiam, meg tudod bocsájtani nékem,
hogy későn értettem meg halálos vétkem!?
Tetszett a vers. Minden amit elmondasz benne nagyon igaz.
Nagy tetszéssel olvastam és gratulálok is hozzá, mert az emberek jelentős része még mindig nem látja a fától az erdőt.
Szeretettel: Rita:]
Nagyon szép vers, minden sora igaz. Mindnyájan el voltunk ájulva a jóléttől, és most lassan felnyílik szemünk, hogy melyek az igazi értékek…Gratulálok az igazság kimondásához!:|