Önmagunk golgotája

Önmagunk golgotája…

Mindenki viszi önmaga keresztjét,
reménnyel vagy éppen anélkül,
reá szakadt gondokkal megküzdve,
vagy örökölt, kapott terhekkel.

Még nem tudjuk, az utolsó lépésig visszük,
de reméljük, egyszer mentesülünk attól,
közben korbácsszíj szavak csapása
tépi testedet, lelkedet, életedet lassan felejted.

Nem hozhatsz világmegváltó áldozatot,
ott van golgotád, ahol bűneiddel botorkálsz,
s azok is, akiknek látniuk kell szenvedésed,
vagy csak magad, néma reménytelenséged.

Oda jutottál, csaltál, hazudtál, hitedet elhagytad,
magányod miatt reményeid is megkoptak,
Jézus bűneink megváltásáért halt kereszthalált,
neked, lelked nyugalmáért kell tenned csupán.

Ó, Jézusom, mi oly sokan névtelen vergődők,
legalább sorsod által megtanultuk volna
életed útját, tanításaidat, végtelen jóságodat,
most nem szenvednénk keresztjeink súlya alatt.

“Önmagunk golgotája” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves László!
    Milyen kifejező és igaz ez a versed…
    Sajnos elfelejtik, elfelejtjük, hogy maguknak is köszönhetik, köszönhetjük a problémáikat, problémáinkat…
    Ilyen az emberi természet, könnyebb mást, másokat okolni.
    Pedig van hová letennünk….Ez micsoda reménység!!!
    Szeretettel: Gyöngyi

  2. Kedves Babu!

    Milyen szerencsés vagyok, lehetek általatok.

    Mennyi gondolat, hasonlat,míg magam csak egyszerű egyik megtapasztalója, szenvedője lehetek a mindennapoknak.
    Köszönöm a figyelmedet, gondolataidat!

    Szeretettel:Laci (f)

  3. Kedves László!
    Mennyire igaz minden sorod!Lehetnek világmegváltó
    gondolataid de megvalósítani már lehetetlen.:)
    Gratulálok szeretettel nyugodt,bölcs gondolataidhoz!….Babu(f)

  4. Kedves Laci!
    Ez, így igaz – és bőven elég az, ha ezt önmagadnak bevallod, és nem csak elismered, hanem változtatsz is, és jobb, "kegyesebb"életet élsz. Ott, belül magunkkal kell kezdeni a változást, hogy jobb, mindenki által elfogadhatóbb életet élj. Az az igaz, azoknak kell külső támogatás, akik magukban nem elég erősek. Nem szégyen segítséget kérni, csak jól meg kell választani az "alanyt", akire rábízod a gondod-bajod. Talán, egy közeledben élő, embertársad néha többet tehet érted, mint "bárki" más e világon, de ez beállítottság kérdése. Én, magam részéről a hitet, csak"pót-mankónak" tartom, ami nem mindig elég egy új út rögös útjaihoz…könnyen széttörik, és elvész.
    Az igazi erő bennünk, a lelkünkben lakozik , arra kell rátalálnunk, és akkor a távoli, támogató segítség sem vall kudarcot. A kettő együtt – erős egység, biztos támasza életünknek.
    Szeretettel olvastalak. Rózsa

  5. Kedves Rita!

    A csupán utalás ami életünk létkérdését takarja.
    Úgy érzem, a hittől való elfordulás, minden gondok okozója.
    A megtisztulás és visszatérés lehetne a sorsunk változására lehetőség.

    Szeretettel:Laci (f)

Szólj hozzá!