HOGY MONDJAM EL?

HOGY MONDJAM EL?

Hogy mondjam el, ami bennem él?
Olyan sok ember nem érti meg,
Hogy szívem titokban mit remél?
Nem dédelget naiv tévhitet:
Hogy eljő az Úrnak angyala,
és ettől szebb lesz a nagyvilág
Hisz erről bárki is vallana,
nem idéz mást csak bibliát.
Nem jön Ő, magadban vagy,
csak a saját erődre számíthatsz!
Ha a reményed lassan elhagy
Senkit már nem ámíthatsz:
Se álmodót, se balga lényt,
hisz a félsz, látható bőrödön.
Most lépni kell, és tenni kell!
Vagy vakhited lesz börtönöd.

Legyél aktív, ne álmodozz!
Az, oly könnyen tévútra visz
Messzire szaladhat a gonosz,
ha benned erős ellenfelet hisz.
A két kezed, és az ép elméd
sokat megsegíthet menteni:
A családod, legfőbb kincsedet
biztonságba kell rejteni!
Légy határozott, és fogadd el
az önzetlen, jó barátokat
A végéig még sokszor kell
felhúzni a védő gátakat.

Nem tehetsz renitens módjára,
ahogy éppen a kedvedből telik
A lemondást, hagyd legutoljára!
A segítség mindig megérkezik.
Azt, az egyet sohase felejtsd el, hogy
szeretni szabad- sőt, nagyon is kell!
A veszteség, lassacskán kicsire fogy,
és szép szavad új zsoltárt énekel…

De mindezt a reszkető hívőknek,
kérdem én, hogyan mondjam el?

Eger,2020. április 6. F.R.Vadvirág

“HOGY MONDJAM EL?” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Éva, tetszett, ahogy versemhez hozzáálltál, megértően és kedvesen nyilatkoztál – pedig a téma elég sokrétű, és fenntartásra ad okot. Te, megértetted, hogy mindenki hitének utat kell engedni, és elfogadni akkor, ha más is, mint a miénk, mert, bár fontos a hit, de az emberség, és megértő szeretet, ami az életet igazából mozgatja, és fenntartja. Köszönöm. Rózsa

  2. Kedves Rózsa!

    Jó hogy elmondtad, hogyan érzel, hogyan gondolod… reményt is hagysz mi kapaszkodó lehet. Szeretettel: Éva

  3. Kedves Enikő és Rita, nagyon jól esett olvasni biztató soraitokat.
    A segítség – bárkitől jön is – az, csak emberi lény lehet, és a lelke irányítja, és a szívével segít. A másik-féle hit, jó azoknak, akik nem elég erősek, hogy magukban, és szeretteikben higgyenek. Jó dolog, el lehet vele kábulni, reményködbe burkolózni, és a lényeg, hogy sok esetben pont ez az emelkedett állapot segít.
    Kicsi Enikő! Nem vagyok egyáltalán elkeseredve, hisz a magam választotta utat járom, csak néha (pl. egy ilyen hosszadalmas bezártság alkalmával) jobban kidomborodik, ill. rám nehezedik a magány, és sajnálja az ember, hogyha – jobb meggyőződése alapján is – de egyedül kell élnie, mindenben döntenie. Nagyon nehéz élet ez, ha néha ez nem is látható a kívülről szemlélőnek.
    Ezt az érzést dolgozza fel versem, a pillanatnyi hangulattól vezérelve.
    Köszönöm az olvasást, és a visszajelzést. Nagy ölelés. Rózsa

  4. Kedves Rózsa!

    (f) Nagyon szép és átható vers.
    Sajnálom, hogy a versedben úgy érzed, hogy magadra maradtál és nincsen senki, aki észrevenne és segítene rajtad.
    De a fájdalom és a magány egy eszköz, amin keresztül gyönyörű alkotások születnek az évek alatt. 🙂 Ne add fel! 🙂
    Nap nap után jön és egyszer majd feletted is ki süt a Nap.
    Üdvözlettel: Enikő

  5. Kedves Rózsa!

    Valóban nem tudjuk elmondani egymásnak. Van, aki magában hisz, van, aki a társban, gyerekben, unokában, van, aki a sorsban, stb. És igen, akadnak olyanok, akik a Teremtőben. Mindnek szíve joga, nem tudjuk meggyőzni egymást. Az öregséggel, betegséggel az ember a saját erejébe már nem igazán tud belekapaszkodni. A gyerekek élik a saját életüket. A sorsot nem tudjuk megszólítani, segítséget, szívességet kérni tőle. A Teremtőtől segítséget kap a hívő. Nem úgy, hogy lejön a földre és hazahozza a szatyrot, hanem lelki képpen, ugyanakkor tud valódi segítséget adni, akárcsak a hívein keresztül is, mert nekik épp az a feladatuk, hogy "meglássák" azt, aki segítségre szorul.

    Szeretettel: Rita(f)

    Szeretettel: Rita

Szólj hozzá!