Merengő

Összes megtekintés: 44 

Merengő

Elmerengtem. A házon, az utcán, a hegyeken, berkeken.
Elmerengtem a kihalt jelenen.

Elmerengtem, amikor még gyeremekként kószáltam tereken.
Elmerengtem és elmúlt sebesen.

Elmerengten, az arcokon, a hozzám közel állókon.
Elmerengtem, hogy már nincs miért bánkódnom.

Elmerengtem életen, mert azt hittem az végtelen.
Elmerengtem és már nincs bennem félelem.

Elmerengtem a kúton, az udvaron.
Melynek vizével szomjam olthatom.
Elmerengtem, hogy mennyire szomjazom.

Elmerengtem az illatozó körtefán,
Valamikor alatta ült nagymamám.
Elmerengtem, mintha most is látnám tán.

Elmerengtem a tornác ajtaján, ami nyikorgott,
Még meg nem kente nagyapám.
Elmerengtem, mintha most is hallanám.

Elmerengtem, a patak friss zaján, hol csobogott, hol zúgott önmagán,
Elmerengtem, milyen tiszta volt a lét hajdanán.

Elmerengtem, az élet egyszerű zaján, ez a zaj, ami mindenkit felébreszt talán.
Elmerengenék az élet harsogó zaján.

“Merengő” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Tudod, ha valakit megérint egy vers, hát visszatér a szerzőhöz újra. És ha épp olyan versre nyit amit nem ért, vagy nem tetszik neki, hát jó sokára nyit rá legközelebb. Ha rányit egyáltalán. Mivel nem kötelező, hát mindenki megválaszthatja kitől szeretne olvasni. Ez nem titok.

  2. Nagyon köszönöm. Azon gondolkodtam, hogy mi lehet a titka annak, hogy többen is olvassák verseinket. Jó lenne, ha nem csak az összeszokott költők olvasnák egymást, hanem mindenki, mindenkit mert én is olvasok ittbegyccsomó jó költemènyt, de senki még csak meg sem említi őket.

Szólj hozzá!