Sötét az éj…
Sötét az éj, csillag is alig,
álomra térnek reményeink,
bennünk a titkok, vágyak,
szabadulásukra vágynak.
Lelkünk terhei nehezek,
ki oldja fel ezeket,
félelmünk is velünk van,
felednénk már azokat.
Kemény most a sorsunk,
nem ez volna jussunk,
ismeretlennek súlya rajtunk,
mind ezt érdemtelenül kaptuk?
Kik azok, akik értünk tesznek,
az életek, s értékek elvesznek,
reményeink talán még lesznek,
fohászunk, imáink feledve?
Ha nem tudod a Mi Atyánkat,
feleslegesen ne használd a szádat,
de szívedből kérj könyörületet,
egy esélyt, a holnapok öröméhez.