VAJON MENNYI MARAD?

Összes megtekintés: 74 

VAJON MENNYI MARAD?

Az okosságból vajon mennyi marad,
vagy az idő megint mindent fölemészt?
Ma mindenki ész nélkül osztja az észt,
posztol, megoszt, idéz – azt hiszi, szabad.
Újra divatba jött a halott költő,
akinek a jelenünk volt a jövő.

A megbánásból vajon mennyi marad?
– Kérlek, ne haragudj, nem ezt akartam! –
zörög hazugságunk ma az avarban,
és buzgón like-ol a vezeklő csapat;
mea culpa – veri öklöm mellemet,
és közben új tervet szövök ellened.

Az igazságból vajon mennyi marad,
ami előnyt a jövőben nekem hoz,
s nem szegez oda este a fotelhoz?
Így talán tettednél többet ér szavad,
és kialakulhat egy új egyensúly
a jövőbe mutatva a múlton túl.

Az akaratból vajon mennyi marad,
hogy változtassunk a jelenen értük
– akiknek bocsánatát még nem kértük -,
hisz önzésünk ellenük üzent hadat?
A csatatéren egyre több a hulla,
mert a számlákon egyre több a nulla.

Mondd, mennyi marad a parazitákból?
Vajon hiába szórjunk ki a mérget,
élve maradnak a patkányok, férgek?
Ha nem tanulunk a saját hibánkból,
a kanálisból újra előbújnak,
hogy szolgálj a \”disznófejű nagyúrnak\”.

Egymásnak uszít majd fiút és apát,
míg hasznát a békítésben keresi,
amit kap érte, mint mindig, kevesli,
és újra kezdődik elölről minden,
s egyedül osztozik a rabolt kincsen.

A szeretetből vajon mennyi marad,
hiszen ma mindenki csak erről papol?
De ismét végtelent lesz egy araszból,
ha megint erősnek érzed majd magad,
s nem üvölt füledbe a bezárt magány,
mert kinyílott az eddig bezárt karám.

Vajon mind ebből mennyi marad majd meg,
ha a szerencse ismét reánk nevet,
és ki túléli, nem változtat nevet.
Vagy fölszakad az a láthatatlan seb,
ami bennünk meggyógyulni sosem fog,
mert ami vágta, az az a méregfog,

ami mindent elpusztít, amit elér,
a jövőt, az igazat, az álmokat;
az áldozatok között nem válogat,
mindent erőszakkal elvesz, és nem kér.
Vajon marad-e még annyi szeretet,
ami rajtunk kívül mást is szerethet?

“VAJON MENNYI MARAD?” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Jó mély boncolgatást végeztél az emberi lélek területén.
    Igen, általában a bajban fogadkozunk, jobb énünket mutatjuk, a félelem vezérli tettünket, és érzéseinket, de ha elvonul a vész, akkor is sikerül jobbnak, figyelmesebbnek, segítő-késznek maradni?
    AKKOR IS?!
    Nagy kérdés ez. Talán, egyesek tanulnak belőle, de a zöme folytatja tovább a földet pusztító, érzelmeket eltörlő, és semmivé tevő életét…sajnos.
    Szeretettel gratulálok remek versedhez. Rózsa

  2. Nagyon jó témát boncolgatsz,,, remekül átadva a mondanivalót…
    gratulálok nagyra értékelem versedet, kell – az álszent világgal szembe menni… egy versnek nem szépnek, hanem őszintének , mindent látónak kell lenni
    Szeretettel
    Ilona

  3. Valóban bátor, olyan, mint Ady, akire hivatkozol is egy sorodban. Mikor középiskolában tanultuk, nem szerette senki az osztályban. Sok év telt el, mire értékelni tudtam verseit. A Tiéd is nehéz témájú, nagyon jól megírt vers. Gratulálok hozzá! Éva

  4. Kedves Attila!

    Nem semmi ez a vers! Óriási gratuláció! Nagyon komoly a mondanivalója, őszinte, bátor. Több sort is ki tudnék emelni, ami különösen tetszett, de az egész vers jó.

    Szeretettel olvastalak: (f)

    Kata

Szólj hozzá!