Erdőben

Erdőben

…Hátrébb a víz mart időt a sziklákba,
Itt többtonnás szikla hever…
Bársonyos mohák, zöldellő háta…
Itt avar illata, meg sár temet el!
Lépek, … ágak nyúlnak ki utánam.
Kék köveken osont a hegyi patak!
Ős gyökerekben botlik a lábam,
Bukó napfény a hegyek hajában
kócait fésülő, zöld pillanat…

Én még csak meg sem köszöntelek Téged!
Hamar jött az este és hidegében.
Ott álltál, rám várva már nagyon régen,
a vízesésnél, a Mátra szívében!

Friss tájakat mutogattál nekem,
hol az \”egy megegy\”, csak nagy ritkán kettő!
Mert az erdődben más az értelem,
s benne én is más leszek…! -Ijesztő!

Odaláncolt
az Este
önmagához.
Pedig még meg sem köszöntelek!
Az Erdőnek táncolt
tűlevél-teste…
-A fenyvesek…
Amott lombhullató, kitört ősi fák.
Éreztelek a levelekben,
a gyökerekben,
pedig még meg sem köszöntelek!
És talán már én sem voltam ott,
a napfény által lassan elhagyott,
szemeinktől kékülő hegyekben,
ahol egy löszfal épp ránk dőleni akart!
És nesztelen szeretkezéseinkben
csendesen láttuk meg egymás szemében
a békességnek rendjét,
és a zűrzavart!

Miközben egyre öregült az este.
Emlékké vált ott minden pillanat.
Fatörzsek bújtak be emberi testbe!
-Meg sem köszöntelek!
A Hála elmaradt!

Csókom a lenyugvó napfénnyel olvadt
lassan vált eggyé a világok zajával.
S én öledben születtem átható Csenddé!
Erdőd mélyén az örök hallgatással!

2019.03.25. Gyöngyös