Tavaszváró

Tavaszváró.

A szív még hallgat sután,
a hév már lángot korbácsol,
s majdan a lángolás után
új lehetőségeket ácsol,

lengő periférián mállik a múlt,
érzésekbe halnak az álmok,
minden, ami már rég kifakult,
újjászületett késői (sármok)

létfrekvencián pengő mizéria,
szorozva többel, és sokszorozva,
ami már dühödt hisztéria,
a semmit korlátok közt ostorozva,

halódó konstrukcióvá lettünk,
magas falak közt tartózkodunk,
elmétlenné válik minden tettünk,
most bújik szívünkbe alkonyunk,

tavasz még lelkünkbe settenkedik,
lepkék röpte szemünkben alázat,
érzékeink sírva kérik, sőt követelik
lehetőséget, ami már varázslat.

“Tavaszváró” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Feri! Tetszéssel olvastam tavaszváró versed.
    A befejező vsz. gondolatiságát külön dícsérem.
    Mária(f)

  2. Kedves Rita!
    Megtisztelö erdeklödesed es olvasasod!
    Szeretettel: Feri.

  3. Tavaszváró versed érdeklődéssel és örömmel olvastam. Bizony vártuk és várjuk mindig.

    Szeretettel: Rita:]

Szólj hozzá!