De nem maradt más, csak az ősz nekem

De nem maradt más, csak az ősz nekem

Álmodtam, hogy álmodom, egy kastélyt, királylányt.
Hiába volt de ja vu, a jövőmet meg nem mondta.
Látomásom, széllel hullt, mint fekete-fehér holló,
A fejfámra rászállt, a lelkemnek taxi sofőrként.
Úgy elmúlott, füstös ködbe folytva minden napjaim,
Úgy vártam, majd a tavasz fénybe borít.
De nem maradt semmi.
De nem maradt más, csak az ősz nekem.
És nem panaszkodik, a sárguló levelekben fürdő lelkem…
Nem maradt, és én nem maradok tovább.
Míg tart a sárgás barna hullás,
Míg tart a süvítő sikoly,
Míg a táj fehérre nem vált, addig maradok.
Addig minden levél kupacban hempergek,
Minden gesztenye figurát megalkotok.
Gyermekdet nevetéssel ugrok egy-egy pocsolyába,
Míg fagyottá nem válnak.
És nem marad semmi.
Nem marad más, csak az ősz nekem…

2017

“De nem maradt más, csak az ősz nekem” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!