Lélekűzte: Radnóti Miklósnak

Összes megtekintés: 102 

Lélekűzte

Radnóti Miklósnak

Apályidő

búcsúzva és újra kezdve összegyűjtve minden erőm
megborzongva az álmomban ha szederjes arcom nézem
vitorlámat csattogtatva a legmesszebb útra készen
körbekerítve a halált mint só a tengert apályidőn

Feltámadás és béke

neked szánom tünde fényem minden rejtegetett ékét
nem tudva hogy benned milyen gyermeki képpel rejtezek
kitől újra századszorra is bocsánatot kérni tervezek
úgy kívánva könnyűléptű feltámadást és békét

Lélekmeleg

emlékszem kemény fagyokkal jött másnap a kora reggel
úgy érezve hogy a földbe végleg gyökeret eresztek
az észérveimmel szemben hazugságok védekeztek
úgy próbáltam belehelni szétzúzott lelkem meleggel

Pehelyként

kiírni nem tudom mikor fogom magamból az egészet
hogy az örök álmod mikor melyik szavammal verem fel
úgy írva verseim lassan és borzalmas kényelemmel
könnyű pehelyként tartva magasba a hófehér enyészet

Hegygerinc

előttem talán a minden vagy talán a semmi nincsen
nem tudva még hogy a szelek pillangóként merre űznek
hogy másnak is hiányozzon versem mint a máglyatűznek
hogy a pirkadat várjon majd rám egy púpos hegygerincen

Lecseppenő

én mindig is megkönnyeztem és testvéremként szerettem
hogy most köszönetet mondjak neki valamiképpen
hallgatva hogy a hidegben a léptem roppan a jégen
lelkem oly fénnyel telítve hogy az szinte már lecseppen

Utat vájva

nem érdekelnek az üres szavak és a mutatványok
akkor is ha most a szavam valamit csak neki számít
megnyújtva a fasorokon a vadgesztenyék gyertyáit
míg hozzá elolvadt hóként kicsordulva utat vájok

Redőtlen

a csoda előtt kénytelen vagyok összecsapni a bokám
virágzó akácnak látva előttem most minden jövőt
vállamra ültetve egy nagy testű gyémántos szitakötőt
nem látva egyetlen redőt sem a derűs ég homlokán

Fogkoccanás

már senkit sem hibázatok és már senkit sem vádolok
hallgatva hogy a ház falán az új fagy végigver hosszan
hogy a zizegő szelekben a holtak foga hogy koccan
míg vadmirtuszokat vernek földre a meztelen záporok

Esőverte

nem tudom hogy ennyi reményt a lelkébe ki is oltott
aki körül a végzete a lomha sárban ténfergett
az arcára mégis mosoly és mégis nedves fény pergett
szégyenkezve dugva zsebre a véreső verte kormot

Móritz Mátyás
2020. Május 5. Kedd
Budapest, Csepel

“Lélekűzte: Radnóti Miklósnak” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!