Chantez

Összes megtekintés: 115 

Chantez
(Énekeljetek)

Eldugta valaki a holnapom!
Keresem szakadatlan, s nem lelem!
Önmagamat néha azon kapom,
hogy kóvályog bennem a szerelem.

Máskor meg annyira üres leszek,
mint, ki üres fazéknál hezitál:
Éhes vagyok, mert semmit sem eszek?
Magányt böjtölök…Magányra firkál

pár ócska szót a semmike Létem!
Elvetem elvetemülten! – …Te maradj!
S ha elfogy tálamból létezésem,
te önmagadból inni, enni adj!

Ne csukd be ronggyá olvasott könyvem!
Talán találsz még benne néha sort,
amelyre nem hullott savas könnyem,
amelyre még senki sem válaszolt.

Operaház az én lelkem, tágas!
Észre kell venned az akusztikát!
Csak szofisztikáltan lehetek lázas,
…beteg vagyok, mert beteg a Világ!

Hitvány dolog így egyedül élnem!
Annyian szerettek, hogy…senki sem!
Az éjszakáktól miért kell félnem?
Ugye megérteted ezt, Kedvesem?

Én elpazarolom a kincsek földjén
örök zálogba kapott kincseim!
És, ha néhanap lehúz az örvény,
elherdálom titkos Nincseim!

Szólj rám néha, hogy észre térjek,
s hogy ne legyek már annyira botor!
És, hogy mindent csak magamhoz mérjek,
hiszen csak tőlem szenved a Pokol!

Büntetés vagyok a Világ képén!
Púp a hátán, …egy becstelen vitéz!
Annyira fáj, hogy mégis a végén
a gondolatod szó szerint idéz!

Látod? Ez vagyok! Fertelmes kívánság!
Mit kimondani is halálos vétek!
Túl lépek rajtad, bűntudat, álság!…
…Belőlem okulnak nemzedékek!

Én a mának fia vagyok! – Bajjal
járok, veszni jöttem csak ide el!
Zörömböltem, nagy ricsajjal,
de a zajra csak Csendetek felel!

Én úgy vagyok régtől kitalálva,
mint a ki nem mondott mondatok!…
Belekapaszkodsz szentelt szavába,
a szóba, mely már régtől én vagyok

És én nem foglak elengedni Téged!
Szükség számomra a szűzi lelked!
Mely máglyára küld, és bennem éget…
bár tudom, …reggelre elfelejted!

Sebaj! Holnap újra megjelenek,
éjfél és hajnal közt a csendben.
Kiveszem kezedből fegyveredet,
mert szeretettel ölhetsz csak meg engem…

2019.01.06. Gyöngyös

“Chantez” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Drága barátom!
    Kicsit hosszúra sikeredett önboncolgatásod, túl sok információ, hangulat, érzelmi labilitás szorult soraidba. Én, most így látom, de sokadik olvasás után, talán megenyhül ítéletem, és elfogadóbbá tesz, mert mindegy mit, és mennyit írtál, de sugárzó, és remek.
    Visszatérve, az első benyomásra: a fentiek miatt lett kissé nehezen követhető. Gondolat-váltások, sodró hangulat, hit (… a szóba, mely már régtől én vagyok) majd pont az ellentéte,…(Büntetés vagyok a világ képén) túltengő önbizalom, (…belőlem okulnak nemzedékek) néhol meg annak hiánya teszi (…pár ócska szó(t)a semmike létem) nehezen emészthetővé.
    Nem sorolom, mert mindez ellenére is megtetted, amit kevesen: háborgó lelked minden mozdulatát, változását, kételyeid, őszintén átadtad nekünk gyöngyfüzérbe foglalva…
    és ez igazi kincs – az értően olvasónak.
    Nem szabadna így kiszakítani a nagy összesenből egy-egy "eltévedt" vagy épp akkor született gondolatot, egy lelki vívódást. Az, tévútra viszi a témát, a vers fontos mondanivalóját…amit, most kicsit bővebbre, és talányosabbra hagytál. Szenvedve, de büszkén, elszántan, de kétségek közt mégy pokolra, mely mégis a magaslatokra visz?
    Ez többek számára tűnik majd kicsit letisztulatlan érzésnek. Valójában, az is. Egy töprengő, magára találni vágyó, szeretet-éhes ember kiáltása: Itt vagyok, értsetek meg, szeressetek!
    Értelek én, van ilyen napja, órája az embernek, és ha ez a érzelmi-kupac, kikívánkozik a lelkünkből, és utat talál a mindent és semmit megoldó, hol elfogadó, hol gyűlölő, és mégis imádott, szeretet-teli világba, azt nem lehet ( és nem is szabad) megállítani. Nem is teszem, csak a benyomásaimat elemzem.
    Ez, jött le nekem, és bizton tudom, ebből a szerteágazó témából 2-3 verset kovácsolva, mind, külön-külön is egy kis remekmű lenne, de te így álmodtad meg, s ezt tiszteletbe tartom.
    Nem veszít az értékéből semmit, csak a megértéséhez kell: több idő, nyitott értelem, és szív. Ölellek Rózsa

  2. Neked persze ezer, mert te írtad, bizonyára konkrétumok is vannak a háttérben a gondolatok között, de én képtelen voltam rendszerezni. Szétbontani pedig semmi kép nem akartam. Viszont az önostorozás számos módját véltem benne felfedezni. Aztán a zárás, mint ha egy nárcisztikust hallanék. Ez a két dolog nehezen párosítható, ezért érdekesnek találom. Baj? 🙂

Szólj hozzá!