Halvány füst vagyok csak a lobogó tűz felett,
pedig lehetnék láng, mely erdőtűzből ered.
Kitől minden élőlény fél.
Suttogják, hogy ő a rettenthetetlen fény.
Aki nem játék, vigyázni kell vele,
mert bármikor felgyújtja a tetőt fejed felett.
De én csak füst vagyok, mi szép lassan halványul,
mitől még a pernye is elárvul.
S, ha szépnek érzed magad, mert feléd szállok,
ne hitegesd magad, mert megjárod.
Csak azért járok arra, mert a szél vezérel,
önszántamból nem szállnék máshová, csak fel az égre,
hogy valóra váltsam az álmom és felhő lehessek,
hogy a napnak a háta mögött nevessek,
hogy betakarjam éjjelente a holdat,
hogy megszámoljam a csillagokat,
hogy végre szabad lehessek,
hogy bármikor mehessek.
De én csak füst vagyok,
nem szólnak rólam dalok.
Egymagam maradok.
Füst
Füst
Köszönöm Rita (f)
"De én csak füst vagyok,
nem szólnak rólam dalok.
Egymagam maradok."
Tetszéssel olvastam a versed.
Szeretettel: Rita(f)
Köszönöm, hogy olvastátok versem :]
Nagyon szép ez a vers. A füst és a hozzárendelt képek, sokat mondanak a lehetőségek szűk köréről, az elfojtott vágyakról és a kiégett érzésekről. Igaz, a füst is szabadon szárnyal, de pont úgy, ahogy a versedben szól, csak arra megy, amerre a szél viszi…
Tetszett a versed, gratulálok. (f)
Kedves Eszter!
Füst nótára vágyódsz? Nem egy van az irodalomban…de te inkább a szabadon szállás örömét keresed, hogy ne űzzön, hajtson senki, de ez olyan ritka, hisz az áhított felhőket is kergeti a zabolátlan szél. Nehéz, ez a választás, de biztos vagyok benne, megtalálod a
lelkednek megfelelő "létformát."
Eljön az is, ha nem adod fel. Szeretettel olvastalak. Rózsa