Líra
Belesek Hozzád, ha alszol,
ha Hold fényétől riad egy bogár…
Ágyadon araszol
arcod ívein át…
De ott megáll és megcsodál!
Légy se zümmöghet most a sarokban!
Ágyad felett csak vakolat reped.
Homokot hoztam
-nem virágot-
két marokban,
S homlokodban
én leszek az a mélyülő erezet…
mert szerettelek!
Homokot perget reszkető kezem…
Sziklákat kellene tolni már!
Mert, mikor Rád emlékezem
rettegni kezd tőlem a Halál!
-Táncolni kéne, lágy zene szóljon!
Nyitott koporsók,
vadóc nyarak!
Szelíd galambra támadjon sólyom!
És szívem-ez az ólom! –
mint az orsók
működnek, hogy szőjelek,
fonjalak!
Világokat teremtve gondolok Rád!
Ha rólad írok, a Minden \”mámoros\”
\”Rád gondolom\” egy világos Mámor
minden összes mámorát!
…S Te, miután letetted a rokkád
újra átölelsz!
\”Rád gondolom\” a virágoskertek
összes összegyűjtött
illatanyagát!
És mint a gyermek…
újra megérzem
az elhagyatottságnak
fertelmes dögszagát!
2019.08.02. Gyöngyös
"És mint a gyermek…
újra megérzem
az elhagyatottságnak
fertelmes dögszagát!"
Nagyon különleges, egyedi, érzelemgazdag, szép sorok.
Szeretettel: Rita:]
Nagyon áthatóan van ebben a költeményben ábrázolva az elvesztett szeretett lény fölötti fájdalom, szívbemarkoló, Zsuzsa!
Gyönyörű és mégis gyászos ez a vers. Ez a kettősség a legnagyobb ereje. Egy végtelen szerelem visszakívánása a végtelenből. Gratulálok, nagyon szép vers! (f)
Ilyen borzalmas tud lenni a magány, s talán csak az érzi igazi mélységét, aki hosszabb ideig szerető társsal, barátnővel – baráttal élt, és úgy maradt magára. Szenvedünk akkor is, ha nem kellene, ha nincs miért, mert életelemünk, és pezsdít a hétköznapokon…és erősen hangulatfüggő érzés.
Egyik fél szeret, a másik nem – jobb lenne ezt elfogadni, de akkor nem járhatnánk meg a poklokat, és a mennyország sem lenne az igazi…ellentmondásosnak hat, pedig így működik.
Ilyen az élet, és benne az érző, minden veszteséget túlzottan lereagáló ember. Én, MÁR TUDOM, mert túl vagyok mindezen , megedzett az élet. Néha ugyan sírok, máskor nevetek -talán, ok nélkül is, de így menten meg önmagam a jövőnek.
Neked is azt kívánom,: emberi méltósággal, és higgadt megbékéléssel – ne gyermeki lélekkel – fogadj minden csalódást, s akkor nem érzed olyan "dögszagúnak" azt, ha (időlegesen) magadra maradsz.
Szeretettel olvastam szépséges, fájdalmas szívvel megírt visszaemlékező versedet. Az életképek csodásak.
Ölellek. Rózsa