A BUTASÁG ÖL

A BUTASÁG ÖL

A butaság, ami öl, pusztít bennünk
Jobban, mint bármilyen fertőző vírus
Sokszor, nem is arról szól a virtus,
amit egy költő eldalolna nekünk

Jól összezavarják, és megmásítják,
megtoldják, vagy épp elvesznek belőle
Égnek áll sok ember haja tőle
Magukat, s a népet is elámítják

Az így szült kétség kékes lángot vet
Aki ezt, terjeszti tán az sem nevet,
a többiek meg rettegnek, úgy félik

Ki, megzavar mindent, nem gondolkodik
Körötte, ég az ég, amíg okoskodik
Buta világukat vaksötétben élik.

Eger,2020. április 28. F.R. Vadvirág

“A BUTASÁG ÖL” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Drága Rózsa!

    Akik örök sötétségben élnek (átvitt értelemben) soha sem fogják meglátni a fényt, ezáltal szegényen és boldogtalanul ér véget, amúgy is rövidke életük…csodás szonett, szívből gratulálok!

    Szeretettel ölellek:Detti(f)

  2. Rózsa kedves, jól írtál a témáról. Én is írtam már, de bármennyit írunk, nem tudjuk kimeríteni… Jó lett, örömöm, hogy olvashattam.
    Főhajtással: csak gratulálni tudok!
    Üdv/Feri

  3. Kedves Olvasóim. Lajos, Rita, Klári, Éva és Eperfa20nagyon köszönöm az értő olvasást, és a kedves visszajelzést.
    Nagy ölelés. Rózsa

  4. Kedves Rózsa!
    Nagyon jól írtad, a butaság többet pusztít,öl,mint a mai világunkban jelenlevő gyilkos vírus!
    Örömmel olvastam soraidat!
    Szeretettel!
    eperfa20(f)

  5. Kedves Rózsa!

    Nehéz eligazodni ebben a világban hazugság és igazság között, és a buta embereket a legkönnyebb megvezetni.
    És sajnos a butaság falát sokszor az ész sem képes áttörni.

    Gratulálok szonettedhez!(f)

    Lajos

Szólj hozzá!