Találkozás a Reménnyel

Megosztás
 | Nyomtatás | 8 hozzászólás | 310 megtekintés | Kategória: Beküldött versek| Szerző:

Találkozás a Reménnyel

Akácok alatt pihen meg a tavasz,
kelyhét már eldobta a tulipán,
de májust várva énekel
egy fülemüle-bonviván.
Az erdőt járom magamban
elmerengve, csendben,
köröttem bodza illata virágzik
az áprilisi melegben.
A Remény mellém szegődött,
szelíden átkarolta vállamat,
s fülembe súgta édes titkát:
„Ha csigolyád roppan
a nehéz fájdalom alatt,
vigaszt hozok, fehéret, tisztát.
Járom a földet, s a nagy vizeket,
oltalmazom hitedet.
A Világegyetem a hazám,
nyoszolyám a csillagóceán.
Színes vászon vagyok álmodhoz,
s langy estében csend vagyok,
mely szemedre álmot hoz.”

„Óh, maradj mindig velem!”
– kérleltem sírva Őt.
„Dobbanj szívemben,
melengesd kihűlt testem,
lobogj vérem hideg áramában,
segíts fel ha elestem”
Elengedte fagyos kezemet
s beleremegett a világ
olyan harsányan nevetett.
Az Idő felkapta, és elrepültek…
Könnyeim csak gyűltek,
egyre gyűltek…
…Utolsó szava lila ajkáról
még szíven talál:
Visszajövök holnap!
Vagy jövőre… talán…

'20 április 29.

“Találkozás a Reménnyel” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  2. Kedves Rita!

    Megtisztelsz szavaiddal, úgy gondolom nem szolgálok rá ilyen dicséretekre, én csak leírom amit a szívem diktál.
    Ha ez szép, (mint mindig), már nem koptattam a billentyűket hiába.

    Kezeidet csókolom:

    ;)riston (f)

  4. Szép, mint mindig. Érdeklődéssel és örömmel olvastam szép soraid. Igen, ahogy mondani szokás: a remény hal meg utoljára, de jó is, hogy így van, mert amig az ember él, addig minden változhat.

    Szeretettel: Rita:]

  5. Kedves Guszti!

    Szokták volt mondani a remény hal meg utoljára. Ez így is van, mert az embert végigkíséri egész életén, még akkor is, ha úgy érzi, nincs szüksége rá. Ebben a hitben írtam a fenti versemet.
    Köszönöm látogatásodat,

    Üdv.:

    ;)riston

Szólj hozzá!